1. Schmitt Pál

Egy Kabos Gyulába oltott Galla Miklós. Egy minden mókára kapható, bohókás nagybácsi. Olyan, akinek a jötte hírére ünnepekkor az egész felnőtt rokonság előre retteg, hogy mivel borzolja majd megint a kedélyeket. Viszont a gyerekek repesve várják, hogy betoppanjon és a kabátja fogasra akasztásakor, már az előszobában leverjen egy vázát. Schmitt Pál egy félreértett ember. Egy köztársasági elnöknek, egy álamfőnek miért kellene feltétlenül karót nyelt savanyúpofának lenni? Miközben végzi a bokros teendőit, miért ne kacsinthatna ki, miért ne akarhatná megnevettetni a dolgos hétköznapok szürkeségében és monotonitásában megfáradt magyarokat? 

Eláruljuk: Schmitt Pál készakarva, tudatosan követte el a csínytevéseit. Közel a hetvenhez is egy éppen dobogóra lépő olimpiai és világbajnok magabiztosságával vetette bele magát a derűcsinálásba. Ennek a töretlen, következetes pályaívnek volt a csúcsa az idei plagizálós médiahekkje. Nem véletlenül nem derült ki mindmáig a megtaláló személye, furán is nézett volna ki azt olvasnunk, hogy önmagát buktatta le! 

Eredetileg már januárban le akart mondani, Orbánék is erre bíztatták, de aztán látta, hogy mennyi örömet okoz az ekézése a mémgyártó netes társadalomnak és inkább maradt még négy hónapot. Kétségtelen: köztársasági elnökként ő csalta a legtöbb mosolyt az arcunkra a róla készült képekkel, videókal és dalokkal. Ami teljesítményt akármelyik neves komikusunk megirigyelheti. Ekkora coolsághoz a legnagyobbaknak is évtizedek kellettek. Schmitt Pál meg elfogadta az ilyen babérokra töréshez legalkalmatlanabb pozíciót, és többkörös hátrányból indulva, másfél év alatt kenterbe verte az egész mezőnyt. 

Szívből reméljük, hogy a jövő történelemírói fel- és elismerik majd az avulhatatlan érdemeit, és az őt megillető helyre kerül. Nekünk már most sem nehéz elképzelni, ahogy a Humor Olümposzán Hofi Géza és Gálvölgyi János között, vaníliáskarika-szemüveg mögül nevet ránk.